fitness instruktor képzés
Mivel foglalkozik egy sportedző?

Mai bejegyzésünkben arról írunk részletekbe menően, milyen feladatai és felelősségei vannak egy sportedzőnek. Szó lesz továbbá arról is, milyen elhelyezkedési és karrier-lehetőségek várnak arra, aki ezt a szakmát választja.

Kihozni másokból a maximumot

A sportedzők segítenek abban, hogy növendékeik sporttevékenységben vehessenek részt, és hogy elérhessék teljesítőképességük határát. Segíthetnek profi sportolókat vagy kisebb közösségek, iskolák sportcsapatait is – a közös vonás, hogy tanítványakat a mozgás és a sport szeretetére nevelik, és teljesítményük növelését segítik elő. Szerepük lehet továbbá hatrányos helyzetűek és gyerekek edzésében is, hozzásegítve őket a teljesebb élethez.

A sportedzők a bennünk szunnyadó képességeket segítenek kiaknázni azáltal, hogy beazonosítják, mire van ehhez szükség, majd összeállítanak és segítenek végrehajtani egy edzéstervet, amely alkalmas a kitűzött céljaink elérésére. Bármilyen csapat vagy egyéni sportoló edzéséről legyen is szó, az edzőség lényegi része a tanítványok fizikai és szellemi erejének, állóképességének növelése, és egy támogató környezet megteremtése, amely lehetővé teszi, hogy a sportolók kihozzák magukból a maximumot.

Az alábbiakban felsoroljuk egy sportedző legfontosabb tevékenységeit és felelősségeit. Látható, hogy meglehetősen hosszú listáról van szó, amely reményeink szerint árnyaltabb képet ad arról, mennyire összetett szakmáról beszélünk.

Teljesítménymenedzsment

  • sportolók tevékenységének kiértékelése és visszajelzés adása, kombinálva az építő kritikát a pozitív üzenettel, motiválással
  • a tanítványok erősségeinek és gyengeségeinek azonosítása, meghatározva a fejlesztendő területeket
  • az utasítások tiszta, érthető kommunikálása
  • egy mozgásfolyamat helyes kivitelezésének demonstrálása, a legkisebb elemekre lebontva
  • önbizalom és önbecsülés erősítése a növendékekben, fizikai és szellemi fejlődésük elősegítése
  • szakértelem szerzése az emberi test anatómiájában, sporttudományban, sportpszichológiában és táplálkozástudományban
  • együttműködés a teljesítménymenedzsmentben részt vevő egyéb szereplőkkel (orvosok, masszőrök, pszichológusok, táplálkozásszakértők…)
  • kifogástalan jogi és etikai normáknak megfelelő eljárás az edzőségben, különös tekintettel a gyerekek egészségére és biztonságára


Tervezés és adminisztráció

  • egyénre szabott edzéstervek összeállítása
  • sportolók teljesítményének, eredményeinek dokumentálása
  • a növendékek szintjének megfelelő sportesemények felkutatása
  • a sporteseményekre eljutás segítése (pl. autóval fuvarozás)
  • versenyen, sporteseményen a növendékek koordinálása a versenyszabályzatnak megfelelően   
  • szponzorok keresése és velük történő tárgyalás
  • saját munkaterv létrehozása
  • sportedzői szolgáltatás reklámozása (ha szabadúszó edzőről beszélünk)


Elhelyezkedés és karrierlehetőség

Sportedzőként több lehetőségünk is van az elhelyezkedésre. A különböző munkáltatók különböző feladatokkal illetve juttatással járnak, ezért érdemes több lehetőséget is megvizsgálni, mielőtt valahová szerződünk. A lehetséges munkahelyek listája, a teljesség igénye nélkül:

   

  • jótékonysági sportalapítványok, helyi szervezetek
  • iskolák
  • főiskolák, egyetemek
  • állami sportszervezetek
  • magántulajdonban lévő sportklubok
  • szállodák
  • fitness- és szabadidőközpontok


Lehetséges természetesen hivatásos sportolók privát edzőjeként is dolgozni, egyéni vállalkozóként – ebben a helyzetben azonban különösen jó eredményekre és magas fokú szakértelemre van szükség a biztos megélhetéshez.

Az edzői kvalitások elsajátítása és fejlesztése, valamint a jó hírnév megszerzése időigényes feladat. Emiatt a szakmai előmenetel gyorsasága a tehetség és elhivatottság, na meg egy kis szerencse függvénye. Fontos megjegyeznünk, hogy sajnos hazánkban jóval limitáltabbak a sportedzők lehetőségei, így aki ezt a szakmát fontolgatja, előnyös, ha hajlandó (legalább átmeneti jelleggel) új lakhelyre, akár külföldre költözni.

Ha magánedzőként dolgozunk, úgy a sportedzői karrierünk alakulása attól is függ, hogy milyen hatékonyan tudjuk „eladni magunkat” - azaz szolgáltatásunkat marketing-eszközökkel támogatni, reklámozni. Érdemes megfontolni azt a lehetőséget is, hogy több sportág versenyzőit edzzük, így nagyobb ügyfélkört tudunk kialakítani, és megélhetésünk is biztosabb lábakon áll majd.

Amennyiben a sportedzői szakma felkeltette érdeklődésed, és szeretnél többet megtudni arról, hogyan válhatsz sikeres trénerré, keress meg minket, szívesen segítünk!


Jelentkezz képzésünkre!
    


Vissza